Societas Kecskemét

Societas Kecskemét

Legyen étel a kormány szemetéből!

2011. május 16. - Societas Kecskemét

A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom üdvözli és tevékenyen segíti a vegyipari érdekvédelem felhívására indult akciót, amely során a kormány szociális kérdőíveit összegyűjtik, újrahasznosítják, és a befolyt összeget a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak ajánlják fel.

Mi, baloldali fiatalok felszólítjuk a pazarló Fidesz-kormányt, hogy mindenféle látszat-konzultációs kérdőív és a gyalázatos alkotmány postázgatása helyett törődjön végre a rászorulók, idősek és fiatalok problémáival. Nincs szükség kérdőívre, hogy megismerjék azt a nyomort és kilátástalanságot, melyet ők idéztek elő nyugdíjas- és szegényellenes politikájukkal. A problémák felismeréséhez elég letekerni luxusautóik ablakait, sőt, olcsóbb is.

Kinyilvánítjuk, hogy minden kérdőív, amelyet a regnáló hatalom gyártat le és postáz ki a magyar adófizetők milliárdjait elpazarolva, az szemét. A szemetet pedig újra kell hasznosítani, a befolyt összegből pedig valódi segítséget nyújtani – ebben az esetben épp az éhező gyermekeknek.

A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom a következő hetekben vidéken a helyi MSZP irodákban, Budapesten az MSZP Jókai utca 6. szám alatti székházában és kitelepüléseken gyűjti a kérdőíveket.

Sass Szabolcs
elnök
Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom

Nekünk kell a Kecskeméti Főiskola!

A mai sajtótájékoztatónk célja, hogy nemtetszésünket fejezzük ki az oktatási államtitkárság felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos elképzelései ellen.

 
Én személy szerint támogatnám azt, hogy a hallgatói létszámot csökkentsék. De csak úgy, hogy a jelenlegi forrásokat nem veszik el. Ezáltal az oktatás, a képzés színvonala nőhet, és kisebb eséllyel fordulna elő például az, hogy diplomás emberek nem tudják leírni helyesen a betöltött pozíciójukat – lásd Schmitt Pál.
 
A Kecskeméti Főiskola 2000. január 1-én jött létre – teljesen logikusan – a három kar összevonásával. Idetelepült a Mercedes, melynek köszönhetően tovább fejlesztették a Főiskolát.
 
Nem vagyok egyedül. Rajtam kívül még több százan, több ezren kaptak olyan diplomát, melyben a Kecskeméti Főiskola név szerepel. Rengeteg tudást szereztünk eme falak között, melyeket azóta is tudok/tudunk használni.
 
Hogy Mesterházy Attila szavaival éljek: Mi kecskeméti szocialisták nem hagyjuk, hogy a Kecskeméti Főiskola, városunk, régiónk kiemelkedő oktatási intézménye megszűnjön vagy akár csak függetlenségét elveszítse!
 
Riczu Péter
Societas Kecskeméti Szervezetének alelnöke

Képek a "kijózanodásról"

A Húsvét hétfő utáni kedd sokaknak a másnaposságról, a kijózanodásról szól. Egy évvel ezelőtt sokan megrészegedtek és elhitték Orbán Viktorék szavait. "Itt az idő!" – A kijózanodásra! 2011. április 26-án (kedden) a Societas Kecskeméti Szervezete és az MSZP Kecskeméti Városi Szervezete békés demonstrációt tartott az elfogadott (párt) Alkotmány ellen.

Másnapos vagy?

A Húsvét hétfő utáni kedd sokaknak a másnaposságról, a kijózanodásról szól. Egy évvel ezelőtt sokan megrészegedtek és elhitték Orbán Viktorék szavait.

"Itt az idő!" - A kijózanodásra!

2011. április 26-án (kedd) a Societas Kecskeméti Szervezete és az MSZP Kecskeméti Városi Szervezete békés demonstrációt tart a Megyei Könyvtár előtt 17 órától az elfogadott (párt) Alkotmány ellen.

Várjuk mindazokat, akik csalódtak az egy évvel ezelőtti országgyűlési választáson elhangzott milliónyi ígéretben és úgy érzik, hogy az ország demokratikus lehetőségei az új alaptörvény elfogadásával korlátozódnak.

VIP vélemény

Április 15-ére (péntek) Kecskemét Megyei Jogú Város vezetése megálmodta a VIP Napot. Ez nem más, mint a Városi Ifjúsági Párbeszéd Napja.

A Városháza díszterme megtelt diákokkal, helyi ifjúsági szervezetek képviselőivel. Már a regisztrációkor furcsa volt, hogy nem kértek pl. e-mail címeket a megjelentektől. Elfelejtették? Vagy inkább tudták, hogy ki jön? Ez is, az is benne lehetett.

A szervezéstől nem voltam elragadtatva. A jelenlévő fiatalokat inkább Orbán fizetett statisztáihoz tudnám hasonlítani. Más különben tanítási idő alatt hogyan jöhettek volna el?

Az előadások, beszédek igen hosszúra sikerültek. Ha a fiataloknak szóltak, akkor nagy nulla kétszer áthúzva. Ha viszont a felnőtteknek, az oktatóknak, akkor miért nem ők ültek bent?

Ez az egész szerintem arra volt jó, hogy az ifjúságért felelős alpolgármester asszony (ezt a posztot az önkormányzati választások után a helyi Fidelitas vezetőjének hozták létre) is reklámfelületet kapjon. Megkapta. És a fiatalok is. Egytől egyig aludtak, unatkoztak vagy éppen egymással beszélgettek. Mi is megkaptuk. Elhangzottak a nagy szavak, megígértek mindenkinek mindent.

Mikor lesz ebből valami? Majd a választások előtt – talán.

Nagy Attila Szavalóverseny 2011

2011. április 16-án Kiskunfélegyházán rendezték meg a Nagy Attila Szavalóversenyt. A kecskeméti Societast, illetve MSZP-t Lossó Aida, Fábián Rózsa és Riczu Péter társaink képviselték.

A zsűrinek igen nehéz dolga volt, mert a versenyzők nagyon magasra tették a mércét.

Ezúton is gratulálni szeretnénk a megjelent bátor középiskolásoknak a kiváló produkciókért! Továbbá köszönjük a szponzori felajánlásokat, melyeket mi is átadhattunk.

 

Folytatódnak az aláírásgyűjtések!

Lossó Aida nyitotta a sajtótájékoztatót: véleménye szerint Lázár Jánosnak az Audi S8-asból (mely közel havi 1 millió forintjába kerül az állampolgároknak) bizonyára nem tűnik fel, hogy valótlanságokat állít. Többek közt azt mondja Lázár, hogy az előző években a kormány adósította el Magyarországot, közben a többségében fideszes önkormányzatok pénzherdálásairól egy szót sem szól. A kecskeméti Societas elnöke továbbá elmondta, hogy folyamatos kitelepülésekkel csatlakoztak ahhoz az aláírásgyűjtő-akcióhoz (letölthető az ív a www.kecskemet-mszp.hu oldalról), mellyel a kormány igazságtalan intézkedései ellen kívánnak fellépni.

Ezt követően Riczu Péter, a Societas elnökhelyettese ragadta magához a szót. Az önkormányzati választásokon a Petőfivárosban indult jelölt elmondta, hogy ingyenes jogsegélyszolgálatot indít az MSZP Kecskeméti Szervezete azok számára, akik úgy érzik, megkárosították vagy átverték őket. Telefonon lehet érdeklődni a Kőhíd utcai pártiroda telefonszámán (76/ 322-790), majd az időpont egyeztetés után személyes találkozóra kerülhet sor, a párt tagságában, szimpatizánsi körében lévő jogászokkal.

Király József, a párt kecskeméti első embere elsőként Rogán Antal azon kijelentését kritizálta, miszerint a kormány a jövőben akciócsoportokat hozna létre annak érdekében, hogy a munkáltatók beépítsék a fizetésbe a minimálbér megadóztatása kapcsán kiesett bérek kompenzációját. A kormány ezzel épp a kis- és középvállalkozókat hozza roppant nehéz helyzetbe. Az új adókulccsal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte azok a 2-3000 ezer forintok, amelyek most hiányoznak a kisemberek hó végi számlájáról, éppen a felső tízezernek adta a Fidesz. Király József úgy fogalmazott: „A Fidesz megágyazott szépen a felső tízezernek!"

A kecskeméti elnök a hírös városi ügyekre rátérve azt nehezményezte, hogy hiába kaptak felhatalmazást a választóktól a képviselői munkára, ha az önkormányzat hivatalai ellehetetlenítik azt. Márpedig az, hogy a költségvetés anyagát a közgyűlés előtt négy nappal kapja kézhez egy képviselő, kizárja az érdemi munkát véleménye szerint. Továbbá aggodalmát fejezte ki a panelprogrammal, a közmunka programmal és a fejlesztések és beruházásokkal kapcsolatban. Arra hívta fel a kormánypárti politikusok figyelmét, hogy Kecskemét lehetőségeit, fejlesztéseit ne nehezítsék meg rossz kormányzati döntésekkel.

A delmagyar.hu újságírója rákérdezett, mit gondol a politikus Gyurcsány Ferenc tervezett évértékelő beszédéről, illetve arról, hogy a korábbi miniszterelnök visszatérne a politikai elitbe. Király József válaszában elmondta, hogy látják, amint Gyurcsány újra szervezkedik és mozgolódik, de nagyon nem szeretnék, ha ennek pártszakadás lenne a vége. - Ez ugyanis éppen a Fidesz érdeke lenne, nyilván ők örülnek ennek a helyzetnek most leginkább – fogalmazott. - A kecskeméti szocialisták azt szeretnék, ha a párt egy irányba húzna, és egységes képet mutatna magáról. Ez ugyanis az első lépcsőfoka a talpra állásnak. Azt pedig, hogy Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédet mondjon, mi elutasítjuk ilyen formában. Tartson az MSZP belül évértékelőt, és ne csináljon úgy, mintha nem ő lett volna az ország és a párt vezető politikusa öt éven keresztül – zárta sajtótájékoztatóját Király József.

Érettségi és felsőfokú jelentkezés

A Societas Kecskeméti szervezete január 28.-án pénteken 16 órai kezdéssel a Tudomány-és Technika Házának első emeleti tanácstermében érettségi előtt álló fiatalok számára előadást szervez, melynek címe: Érettségi és felsőfokú jelentkezés (lehetőségek, jogok, kötelezettségek), előadó: Magos András vezető tanár, érettségi elnök Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium Kecskemét. Minden érdeklődő fiatalt szeretettel várunk.

FACEBOOK ESEMÉNYÉRT KATT IDE

Tüntetés a magyar sajtószabadságért

A tömeg erejével kívánunk nyomást gyakorolni a kormányra, hogy a január 1-től hatályos cenzúratörvényt ( http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000185.TV ) vonja vissza és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon. Nem virtuálisan, hanem összegyűlve Budapesten a Parlament előtt a Kossuth téren 2011 január 14-én pénteken este 6 órától.

Gyere, ha az ominózus törvénnyel nem értesz egyet, ha úgy gondolod, hogy ez a törvény bármilyen módon korlátozza a szólás, a sajtó szabadságát.

Ki akarunk lépni a virtualitásból és a tömeg nagyszerű erejével akarjuk kinyilvánítani véleményünket, azaz:

- Nem kérünk a cenzúrából!!

- Nem akarjuk újra a Szabad Európát hallgatni!

- Olyan médiatörvényt akarunk, amely garantálja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot!

Amennyiben részt kívánsz venni a tüntetésen, segítséget tudsz nyújtani a szervezéssel kapcsolatban kérlek jelezd szándékodat az alábbi e-mail címen:

addahangod@gmail.com

Vagy egyszerűen csak legyél ott!

 

Mi a gond a médiatörvénnyel?

http://blog.juditbayer.com/2010/12/27/mi-a-gond-a-médiatörvénnyel.aspx

Egymillióan a magyar sajtószabadságért!

http://www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975

A tüntetés sajtója:

A tüntetés felhívása a Magyar Újságírók Országos Szövetsége online hírportálján:

http://www.emasa.hu/programok.php?id=7857

Klub Rádió január 4. reggel a tüntetésről:

http://www.klubradio953.hu/data/files/20110104_folkelrobert.mp3

Gonzo Press magazin:

http://www.gonzopress.hu/2011/01/02/tiltakozas-a-mediatorveny-ellen/

Erdély TV:

http://www.erdely.tv/hirek/Politika/

Célba értek az első csomagok

Még december elején csatlakozott az Iskolatáska Alapítvány adománygyűjtő akciójához a Societas és a Magyar Szocialista Párt Kecskeméti szervezete. A három héten át tartó gyűjtés sikeresen zárult, több mint 30 családnak tudunk a felajánlók segítségével szebb karácsonyt varázsolni - mondta Király József, az MSZP városi elnöke. December 23-án, csütörtökön reggel a legelső csomagok már gazdára is találtak: a háromgyermekes Kasza család tehette a fa alá az ajándékokat. Király József és Lossó Aida adta át a csomagokat, melyeket nagy örömmel fogadtak. A csütörtöki és a pénteki napon tovább folytatódik az ajándékok kiosztása.

Köszönjük!

 

Adománygyűjtő akciót szervezett az MSZP és a Societas Kecskeméti Szervezete Karácsony alkalmából. Szerencsére a nehéz időkben is sokan vannak, akik szolidaritást vállalnak a rászorultakkal. Minden kedves felajánlónak köszönjük a felajánlásokat, több mint 30 családnak tudunk szebb Karácsonyt varázsolni idén segítségükkel!

 

 

Karácsonyi ruhagyűjtés rászoruló gyerekeknek és fiataloknak

Lassan a karácsonyi készülődés kezdetét veszi, ezért a Societas úgy gondolta, hogy a gyerekek és a fiatal rászorulók számára egy ruha -és játékgyűjtést szervez.

Segítenél? Hozd el december 10.-ig megunt, de még jó állapotban lévő ruháidat (ez lehet: kabát, cipő, pulcsi, farmer, egyéb) , vagy esetleg könyvet, régi már nem használt játékaidat és mi eljuttatjuk azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akiknek ezáltal szebbé tehetjük az ünnepet.

Hova hozhatod? December 7.-én, 8.-án és 9.-én várunk téged 15-17 óráig a főtéren felállított sátrunknál ahol egy pohár forró teára a vendégünk vagy. Ha tudsz szólj erről a barátaidnak is. (A közterület foglalás miatt a helyszín még változhat, de a felajánlásokat addig is szívesen vesszük.)

Mi szeretnénk segíteni, te benne vagy? Ha kérdésed van, fordulj bizalommal Lossó Aidához a +3670/978-44-71-es számon, vagy írj a societaskecskemet@gmail.com e-mail címre.

Facebook eseményre itt tudsz jelentkezni.

Képek és videók a sportnapról

 http://www.gyuszpics.atw.hu/helyezettek.rar

Amennyiben még több képet szeretnél, küldj egy e-mailt a societaskecskemet@gmail.com címre.

Videók a Sportnapról:

https://www.youtube.com/watch?v=fbi-M-j6_aU

https://www.youtube.com/watch?v=EDH69dNEAGI

https://www.youtube.com/watch?v=2LVKJPn4WHY

https://www.youtube.com/watch?v=U2SUZQDD-Z0

https://www.youtube.com/watch?v=r0inx2EvYSY

 

Autómentes nap

A Societas Kecskeméti Szervezete szeretettel vár Benneteket a 2010. szeptember 22-én, szerdán 17:00 órától kezdődő EURÓPAI AUTÓMENTES NAPRA, melyen kerékpárral tartunk egy felvonulást.

A gyülekező 17:00 órakor a főtéri Nullkilométer kőnél lesz, majd áttekerünk a Free Line SE Sporttelepre (Kecskemét, Szent István város 1/A), ahol aznap délután ingyenes lesz a pálya használata.

Érdeklődni a 20/ 242 8432-es, vagy a 70/ 978 4471-es számon lehet.

Jelöld az eseményt Facebookon is!

Hallasd a hangod IV.

2010.10.01. (péntek)
Club Passion (Kecskemét, Izsáki út 2.)
HALLASD A HANGOD IV.

 

Király József polgármesterjelölt és a Kecskeméti Societas nagyszabású bulival vár Benneteket október elsején a Club Passion-ben! Az est sztárja DJ Neoteric, aki Kanadából látogat el hozzánk. DJ Neoteric már körbeutazta a fél világot, Amerika legnagyobb klubjaiban lépett fel első számú előadóként, most pedig először Európában csak nálunk lesz hallható!

Fellépők:

DJ Neoteric (Smoke & Mirrors / Dubsided / Vancouver-Canada) www.myspace.com/djneoteric
www.djneoteric.com

Matthew Steiner

Beyond Deep

A bulira előregisztráció szükséges, melyet vagy a Facebookon, vagy a hallasdkecskemet@gmail.com emailre várunk - név, cím, telefonszám megadásával. A BELÉPÉS INGYENES, de limitáljuk 500 főnél, ezért kérjük, hogy ne felejtsd el az előregisztrációt!

Belépés csak 18 éven felülieknek. A rendezvényen készült fotókat a rendezőség saját céljaira felhasználhatja. A regisztrációval együtt hozzájárul, hogy a megadott címeken politikai tartalmú tájékoztató anyagokat fogad. A belépés jogát a rendezőség fenntartja.

http://www.kiralyjozsef.hu/
http://hallasdahangod.blog.hu/
http://societaskecskemet.blog.hu/

Parlagfű! Vágod ?!

Kecskemét az ország egyik legfertőzöttebb városa a parlagfű tekintetében, így a kampányban egy ügyes húzás, hogy azzal vádolják a szocialisták a kecskeméti városházát, hogy nem írtja a parlagfüvet. Ami igaz is, hiszen tényleg nem lehet látni fűkaszákat Kecskeméten hetek óta. 

A Societas kecskeméti Szervezete felszólítja a várost, hogy az önkormányzati területeken haladéktalanul kezdje meg a parlagfű irtását! Azokon a magánterületeken, ahol még mindig ott éktelenkedik a parlagfű, az önkormányzat tegye meg a szükséges lépéseket, hogy az onnan eltűnjék. 

 

A Societas, mint az MSZP ifjúsági szervezete ezért az MSZP -vel karöltve egy olyan lehetőséget ad válaszul erre a problémára, hogy azon idősek számára, akik a Tám-pont irodára (6000 Kecskemét, Végh Mihály tér 5.), vagy a Kőhíd utcai MSZP Irodára (6000 Kecskemét, Kőhíd utca 8.  telefonszám 76/322-790) bejelentik, hogy saját portájukon, vagy házuk előtt problémát okoz a le nem vágott parlagfű, oda kimegyünk és azt lekaszáljuk ingyen.

Mindannyiunk számára fontos, hogy az allergia minél kevesebb gondot jelentsen a városban és környezetében élők számára.

Mert mi már tudjuk: az ambrosia artemisifolia (közismert nevén: parlagfű) nem trendi!

süti beállítások módosítása